A Gaudi a fenti idézet szerint a munkájáért élt, és azt szerette látni, ha örülnek a megrendelői és az alkalmazottai. Egyenrangú munkatársaknak tekintette őket.
Nagy Gaudi rajongó vagyok. Gaudi miatt mentünk el Barcelónába egy társasútra 12 éve.
Húsz éve olvastam arról is, hogy a mester kikötötte, hogy a Sagrada Familia csak is közadakozásból épülhet fel.
„És mikor lesz már kész?”
Magától az építésztől is megkérdezték ezt néhányszor, s ilyenkor mindig azt felelte:
„A megrendelőmnek nem sürgős”
Majd egy buddhistából katolikussá vált japán szobrászról, Etsuro Sotoo-ról is olvastam, aki immár közel 40 éve farag szobrokat a Sagrada Familia tereibe, ornamentikájába.
Ahogy Gaudi beköltözött a Sagrada Famíliába, amikor elkezdődött az építkezés, úgy költözött be Etsuro Sotoo-ba Gaudi, és ő pedig Gaudiba. (1991-ben nyilatkozta ezt magáról).
Gaudi halotti maszkjának másolatából készült mellszobra „nézi”, ahogy dolgozik:
„Gaudit elgázolta egy villamos, halála előtt három napig szenvedett. Amikor meghalt, a sok szenvedés ellenére olyan kifejezés ült ki az arcára, mintha egy szép álmot látna. Amióta ezt a halotti maszkot láttam, arra gondolok, hogy amikor befejezem az életemet, én is ilyen arckifejezéssel szeretném átélni. Valóra szeretném váltani azt az álmot, amit szerintem Gaudi a halála pillanatában látott.”
Gaudi intuitív módszerekkel dolgozott. Kis fejetetejére állított drót-zsinór maketteken és apró homokzsákokkal kísérletezgetve azon mesterkedett, hogyan váltsa ki a gótikus templomok "mankóit".
A Güel Park kőpadjait pedig az átlagos ember ergonómiájához igazította, s a csempegyár törött csempéit "reciklálta" a felületük kiképzésekor időtállóvá.
S végül, de nem utolsó sorban egy kis rövid hír:
Antoni Gaudí, a katalán építész szentté avatási ügye egy lépéssel ismét előrébb jutott – tájékoztatott a Rome Reports hírportál úgy két éve.